Alkotói válságban vagyok. Bocsánat mindenkitől, de se időm, se ötletem, se semmim nincs írni. Majd bepótolom.~
Yuuki voltam
"Mosolygok, ha úgy akarod, a falnak szegezveEgy szánalmasnak örömet szerezve..."
Itt van az ősz, itt van ujra,S szép, mint mindig, énnekem.Tudja isten, hogy mi okbólSzeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,Innen nézek szerteszét,S hallgatom a fák kehullóLevelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földreA szelíd nap sugaraMint elalvó gyermekéreNéz a szerető anya.
És valóban ősszel a földCsak elalszik, nem hal meg;Szeméből is látszik, hogy csakÁlmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,Csendesen levetkezett;Majd felöltözik, ha virradReggelre, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,Csak aludjál reggelig,S álmodj olyakat, amikbenLegnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkanLantomat megpenditem,Altató dalod gyanánt zengMéla csendes énekem.-
Kedvesem, te űlj le mellém,Ülj itt addig szótlanúl,Míg dalom, mint tó fölött aSuttogó szél, elvonúl,
Ha megcsókolsz, ajakimraAjkadat szép lassan tedd,Föl ne keltsük álmából aSzendergő természetet.
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesíteném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
"Csak egy szenvedés van, a szív magánya."Henry de Montherlant