romokban

kicsikorom óta hiszek abban, hogy mindenki tehetséges valamiben... a családom is így gondolja. mint kiderült, én semmiben sem vagyok jó...

általános iskolában azt gondoltam, jó vagyok matekból...a gimnáziumi tanárom cáfolta. épp a hármasért küzdök foggal-körömmel.

aztán azt hittem, jó vagyok rajzban. nem-nem, csak egy átlagos rajzoló vagyok.

azt hittem, jól tudok fotózni. 100 képemből 1, ha sikerül. és különben sincs se gépem, se szerkesztőprogramom.

aztán 7 éve azt hiszem, hogy jó vagyok infóból. és most sikerült az egyik leggyengébb infóérettségit produkálnom.

tehát én semmiben sem vagyok tehetséges, sem jó...

nem maradt miben hinnem.

down, down, down

mostanában egyre több a mélypont. nyilván ezt senki sem látja, mert nem akarom, hogy lássa. boldognak kéne lennem. hiszen nemsoká egy álmom teljesülhet. és nemrég hatalmas boldogságot és szeretetet kaptam. de mindig jön valami apró-cseprő dolog, ami miatt rám ül a szomorúság és a mélabú. pedig olykor nem is olyan tragikusak.

de ilyenkor mindig felteszem azt a kérdést: miért nem vagyok boldog? és mindig a hibáimhoz jutok el. aztán ahhoz, hogy ha változtatható sem tudom kijavítani. olyan gyenge és esendő vagyok.

néha jobb lenne meghalni. egyedül, csöndesen, a világ elől elzárva... csak én, a lelkem, az elmém és a testem...

csak én...

by yuuki.

deviantart.

hullámvasút.

mostanában egy hullámvasút az életem-hol fent, hol lent. hol nagyon boldog vagyok, hol lelkem sötétjében találom magam...kiismerhetetlen vagyok magam számára. olyanokon kezdek el sírni, amin régen nem hatódtam meg-egy szomorú nyávogás a macskától és már potyognak a könnyeim.
néha legszívesebben meghalnék, csakhogy ne kelljen fájdalmat éreznem...talán jobb is lenne.

de az élet nem áll meg, soha, "menni kell tovább, akkor is, ha már fáj..."

mosolyogj és senki nem jön rá, hogy te nem mosolyországban élsz a vattacukorhegy tetején, hanem valahol a mélyben, a kétségbeesés és a mélabú közti apró síkságon.

"mi csak állunk és nézünk, és mosolyra görbül a szánk...

...talán elhisszük, hogy jó ez így és a plafon se szakad ránk.

néha annyira fáradt vagyok hogy hidegen hagy már minden...

...lassan azt sem tudom eldönteni, kinek is kéne higgyek."

the Grenma -  Csak állunk, és nézünk